Esküszöm, én megpróbáltam. Tényleg, tettem érte, dolgoztam rajta, majd agyaltam és a végén ez született. Nem azért, mert rossz, nem azért mert hű de leterhelte volna a gépemet a meghajtása, hanem azért, mert…mert ez csak egy a sok közül.

A bejegyzés címéből és a kissé drámaira sikeredett kezdés remélhetőleg egy érdekes kritikát vezettek elő és még folytatjátok az olvasást, hiszen ez a játék megérdemel pár szót. Nem azért, mert jó, nem azért mert rossz, hanem azért, mert annyira átlagos, hogy az már bűn. Léteznek lopós játékok, akik innen-onnan elvesznek ötletet.

A TimeShift méréskelten lopós, de bizonyos mértékig innovatív. Vannak darálós, vagy taktikázós játékok, a mai alany inkább az utóbbi, de egy kicsit az előbbi is.

A játék fiktív környezetben, vagy valós (legalábbis annak tűnő) helyeken is játszódhat, itt inkább az előbbi dominál, de hasonló környezetet már láthatott az emberiség. Látjátok? Már a felvezetéssel gondjaim vannak. Próbáljuk meg lassacskán, hátha a végére tudok valami konkrétat is mondani a játékról.

A történet a következő: adott egy gonosz doki, aki az időutazáson dolgozik, körülötte átlag fizikusok. Itt még nem tudjuk, hogy a gonosz doki (Dr. Krone) igazából gonosz. Készítenek egy ruhát (nanosuit? na jó, ez nem tolvajlás, mert a TimeShift még a Crysis előtt jött ki), amivel lehet az időt manipulálni (Prince of Persia vagy Max Payne fanok előnyben), sőt utazni is lehet vele. A doki bekattan és visszautazik a múltba, hogy diktátorként átvegye az uralmat, de a távozás előtt még felrobbantja a labort. Itt nem ér véget a sztori, mert nem lenne játék, szóval az egyik tudósunk még időben felkapja a N.E.X.T.2 (azaz a nanosuit) elődjét és még időben a doki után ered (hö-hö, időben). A feladatunk, hogy levadásszuk a dokit, és helyreállítsuk a múltat (Jean-Claude van Damme filmek közül, valaki, valamit?).

Látjátok, már a történettel meg vagyok fogva, hiszen annyira klisés, hogy egy Barátok közt epizód is köröket ver rá. Az összes megoldást láttuk már valahol, de ez nem lenne baj, ha a játék megpróbálna újítani. Megpróbál? Nem.

A játékmenettel ugyanez a helyzet. Ahogy már említettem, babrálhatunk az idővel, amihez több puzzle is kapcsolódik majd, valamint lesznek ellenfeleink, akiket csak az időlassítás alatt lehet igazán támadni, de újabb dolgokat nem tudunk, mint eddig. A Singularityben látott felújítás, vagy megfiatalítás sehol nincs, bár aláírom, ebben a témában nehéz újat mutatni. A pláne az, hogy ami a játékban van, az hibátlanul működik, de tényleg. A játékmenet több mint letisztult, sehol egy XP vagy más fejlesztési rendszer. Tudunk ugrani, guggolni, futni, járművet vezetni meg persze ellenfelekre vadászni. Vannak egyedi puskáink, amelyek a megszokott kasztok szerint szedhetők szét: rohampuska, használhatatlan kézifegyver, mesterlövész, aknavető. Itt jegyezném meg, hogy a fegyverek terén egy nagyon tetszetős dolog volt, ami nem más, mint a robbanó-nyilas puska. Ez a fegyver a kulcsa a következő pontnak, amit meg szeretnék jegyezni. A játék a camperek Mekkája (Aki nem jártas a multis játékokban, annak annyit mondanék, hogy a camper az az ember, aki egy helyre befészkeli magát és osztja az ólmot egy távcsöves puskával….ez a módszer a KillCam rendszerig működött, azóta azonban nehezebb lett, hiszen a KC megmutatja, hogy honnan szedett le az ellenfél). A játék hemzseg azoktól a helyektől, ahol csak be kell várnunk, hogy a scriptelt ellenfelek megjelenjenek, majd szanaszét kapjuk őket. Persze, nem csak zsinóron mozgó ellenfelek lesznek, aminek örültem, hiszen egész ügyesen taktikáznak. Egészen addig, ameddig a játék hagyja nekik (pontosabban a program). Azon a területen belül, amit megrajzoltak nekik, tökéletesen helyezkednek, fedezéket keresnek, összejátszanak meg ilyesmi, azonban, ha kilépsz abból a körből, ahol mozogni tudnak, onnantól meg vannak lőve (szó szerint). Ezek mellett már csak a kiszámíthatóság az egyetlen, ami tovább öli a játék hangulatát. Előre tudja az ember, hogy mikor, hol fogják őt megtámadni, vagy mikor várható egy-egy ellenséges blokád valahonnan.    

Emlékezetes karaktereket, ahogy gondoljátok, nem igazán fogunk látni, pedig van bennük lehetőség. Vegyünk például a főellenséget. A játék menüjében őt látjuk, ahogy egy kivetítőről beszél (nekem az 1984 ugrott be első pillantásra, de itt társadalmi képet nem fogunk látni, csak a háborúét, így mégsem kötném a kettőt össze), ami egy igazi diktátor jellemét mutatja. A baj ott van, hogy a játékban ebből nem éreztem semmit. Nem volt ott, minden sarkon, az orrom előtt és nem lett alkalmam megutálni, vagy ilyesmi. A játék végén meg határozottan csalódtam benne, de nem Spoilereznék inkább. A főhősünk megint nem lesz emlékezetes. Bár, az alap karakter olyan nonszensz. Mégis, hogy lesz egy fizikusból, egy időutazás alatt Duke Nukem? Oké, Gordon Freeman is megoldotta, de itt még igazán emberi jellemet sem kap ez a szerencsétlen. Egy arctalan (végig rajta van a nanosuit sisakja, az átvezetőket meg az ő szemével, E/1-ben látjuk) karakterrel nehéz azonosulni, de nem lehetetlen, ha vannak érzelmei, tökös mondatai, vagy legalábbis csinál valamit a világ megmentésén kívül. Itt nem. Mellékszereplők? A főhős csajának látjuk egyszer a meztelen hátát.

A háborús atmoszféra úgy, ahogy, de összejött. A kettősség azonban itt is adott. Vannak látványos és egyedi pályák (lásd. Léghajós küldetés), de vannak olyan helykitöltés jellegű, ötlettelen gyártelepek is, hogy csak na. Az előbb említett atmoszféra addig él igazán, amíg vannak társaink. Ez a játék első és középső felében van meg inkább, meg a legvégén. A harmadik harmadban kb. végig magányos farkasként irtjuk az ellent. A Medal of Honorban is volt ilyen (én a régi, jó MoH-ról beszélek), ahol egyedül mentünk a fritzek ellen, ott mégis megvolt a kellő háborús hangulat (bár, lehet, hogy egy fiktív háborút nehezebb előadni, mint egy megtörténtet, de akkor is).

A grafika megint csak kettős-állampolgár. Az átvezetők szerintem brilliánsan sikerültek. Tényleg, egyszerűen hibátlanok. Az előbb említett meztelen hát is! A játékmenet grafikája olyan erős átlagos, sok jó pillanattal (pl. amikor megállítod az időt és az esőcseppek is megállnak a levegőben, az nagyon jól fest). A kornak megfelelt, de nem terhelte meg igazán a középkategóriás gépeket, a high-endeket meg pláne nem. Ami pedig csúnya, az nem más, mint a főszereplő. Mivel FPS-ről van szó, és real-time mennek az események, így kb két-három alkalommal látjuk főhősünket, de akkor szabályosan randa. Ahogy a végén a főellenségdoktor is.

Zenék terén megint az átlagost mondanám, hiszen egy dalra vagy tökösebb szinkronhangra sem emlékszem (sőt, volt egy olyan benyomásom, hogy itt-ott kétszer is megszólalt ugyanaz a szinkronszínész).

Összességében ez az a játék, ami meglep majd olyanokat, akik soha életükben nem játszottak semmi más játékkal, de egy PC-s világban jártasabb embernek, a TimeShift csak egy szürke kisegér.