Kedves olvasóim, az idő, ahogy megszokhattuk, napos, a szó szoros értelmében gatyarohasztó meleg van és a nap csak tűz és tűz egészen keltétől, nyugvásáig. A gépfegyverek ropogását csak a hangosbemondóból jövő 80-as, 90-es évekbeli slágerek és egy-két ismeretlen nóta töri meg…üdvözlet Dubaiból.

„We want You!”, Uncle Sam biztos főhősünk szeme előtt megjelent, amikor úgy döntött, elvállalja kis csapatával a missziót, a homokvihar sújtotta Dubaiba. Miért is ne? Rutin munka lehet, hiszen túlélőket keresni nem nagy etwas…vagy mégis? A 33-as Zászlóalj eltűnt egy homokviharban, ami talán csak extrának tűnhet az alapból nem bonyolult küldetésben, a játék szempontjából azonban, itt indulnak el az események.

Amikor az ember elveszíti minden emberségét” ez lehetett a fő motivációs szál a Yager-nél, akik a játék Single Player móduszát csinálták, a másik pedig a vérontás morális hatásai az individuumra, jelen esetünkben Walkerre, a csapat vezetőjére. A sztorit röviden fel lehet vázolni, de ez az aránylag egyszerű, mégis érzelmekkel teli történet nem hagyja nyugodni a játékost. Emlegettem már egy-két videóban, hogy a legjobb játék, ami elindítja a játékos agyát. A játék már megjelent egy ideje, így gyanítom tudjátok, hogy melyik jelenetre célzok, de nem egy pillanat volt, amikor belegondoltam abba, hogy ezek az események talán már le is zajlottak egyszer, valamelyik távoli háborús zónában.  Hugo és Adams, a két társunk nem csak díszként van itt, hanem igazi karakterként, mondhatni, emberként élik meg velünk a történéseket. A folytonos morális nyomás, ami rajtunk van, nagyon erős, mégis ez az igazi vonzereje a játéknak. Sok lövöldözős, fedezékkeresős, scriptekkel teli rakott akció-TPS-t láttunk már a piacon, így a Spec-Ops feladata az volt, hogy nyújtson valami újat. Nos, sikerült. A közeg nagyszerű, ahogy az ábrázolása is. Dubai halott, mégis egy élő világot tettek elénk, ami olyan, mintha egy híradót néznénk. A különböző jelenetek rendezése nagyon el lett találva, hiszen a lineáris pályarendezést csak annyira érezzük, amennyire muszáj. Persze, leszünk sikátor szerű folyosókban, de bizonyos helyeken akkora a mozgástér, hogy nem érzed szűknek a világot.

A grafika csodálatos. Legalábbis, az én egyszerű gépecském egy gyönyörű világot mutatott meg, a high-end gépeknél el sem tudom képzelni mi lehetett. A sivatag neme egy bonyolult hely, de itt még az is látványos, nem is beszélve a belső helyekről, a romos épületekről, vagy saját kedvencemről, a stadionról. Ott volt számomra az igazi „epic” pillanat, amikor rárontva az első ellenségre, felkapcsolnak a fények és valami tökös zene kezd el üvölteni (pszichológiai hadviselés?).

Hangok és zene terén a játék nagyot alakít. A szinkronok hibátlanok, egyszerűen nincs rossz pontjuk, amivel kegyetlen módon átéreztetik a szereplők érzelmeit, gondolatait. Ajánlott ezekhez a párbeszédekhez némi angol tudás, mert sok olyan dolog hangzik el, amire érdemes odafigyelni. A zenéket a „rádiós” barátunk küldi, ami megint csak egy érdekes pontja a játéknak. A megszokott,e egyszerű háttérzajokat itt dalok váltják fel, amik a játék és az események üteme szerint pörögnek fel.

Röviden összefoglalom: Ki kell próbálni! 

Az említett jelenet, 4:35-től!