Először is üdvözlök minden olvasót és ezzel a lendülettel köszöntelek téged is Zoly! Aki valami csoda folytán ne tudná, kiről van szó, ő az Otherworld oldal szerkesztője és a mai interjúalanyom is.

Vágjunk is bele, ha lehet egy rövid bemutatkozás (teljes név, mikor születtél, lakhely)?

Szia, illetve üdv a Theo’s blog minden olvasójának! Branyiczky „Zoly” Zoltán vagyok az OtherWorld.hu Élménymagazin társtulajdonosa és egyben főszerkesztője. 1982 november 9.-én születtem (egy esős, drámai, sokat sejtető délutánon – ehe ehe) Budapesten és jelenleg is itt lakom, szűkebb értelemben Budafokon, a menyasszonyommal, aki nem mellesleg az Otherworld másik tulajdonosa.

 

Ez a pályám is legalább olyan kicsapongó volt, mint az egész eddigi életem. Az informatikai érdeklődés egészen fiatalon elkapott, mint sok srácot az én koromban. Lenyűgöztek a gépek, hogy képük, hangjuk van és persze a játékok. Más nagyon nem is érdekelt, így szüleimnek adta magát a válasz, hogy Zoly (akkor még csak Zoli) informatikai suliba megy és én is ezt akartam a rózsaszín köd bűvöletében. Így jutottam el a Bláthy Ottó Titusz műszaki szakközépiskolába, ahol súlyozottan tanultunk programozást (Pascal, Assembly, C++) és erősáramú ... dolgokat. Szóval mindent, amivel egy hozzám hasonló gyereknek el lehet venni a kedvét az informatikától. Ez ha jól emlékszem az első félévben megtörtént. Sosem voltam amúgy egy kiemelkedő diák, de a humán tantárgyakban (irodalom, történelem, angol, stb) relatíve jó voltam. Duplán semmi keresnivalóm nem volt a Bláthyban, de nem telt feleslegesen az ottani időszak, mert a negyedik év felé belekóstoltam az online újságírásba, akkor még SenzoR néven egy ma már más felállásban futó, népszerű, „környezetbarát” magazinnál. Végül 2000-ben leérettségiztem. Utána hasznosítani akartam azt a (számomra időközben feleslegessé vált) tudást, amit 4 év alatt a fejembe vertek, így elmentem egy két éves gazdasági informatikus képzésre, amiből később OKJ-s oklevelet is szereztem. Sajnos anyagilag nem engedhettük meg magunknak, hogy tovább okulgassak a családi kassza terhére, így dolgozni kezdtem és munka mellett beiratkoztam a Kodolányi János Főiskola angol nyelv- és irodalomtanár levelező szakára. Sajnos ekkora már kezdett dolgozni bennem egy jókora adag önérzet és kábé a második év közepe-vége felé otthagytam az egészet a fenébe. A döntésben közrejátszott az is, hogy egyre kevésbé tudtam finanszírozni a félévente 160 ezres tandíjat + a könyvek, az utazás és a többi.

 

Valóban hobbi számomra a játék, amiből mellesleg cikk is szokott készülni, ám ha éppen nem cikk van terítéken ritkán kapcsolom be az Xboxom, vagy a PS2-m. Általában haverokkal mozdulunk ki, szeretek éttermeket feltérképezni, különböző nemzeti konyhákat kipróbálni (imádom a fűszeres kajákak), nemrég rákattantunk Ashlarral a tesztautó vezetésre, átlagos mércével mérve sokat járunk koncertekre (kábé két havonta) ha lehetőségem engedi heti egyszer két órában járok kűzdősportra, vagy olvasok. Szeretnék sokat utazni is, de sajnos ennek az anyagi lehetőségeim komoly korlátot szabnak. Büszke vagyok arrra, hogy habár az Otherworld az életem, az életem nem az Otherworld, hanem ... merem remélni, hogy egy picit talán több.

Jelenleg egyedül élsz, vagy megosztod valakivel kuckódat?

Ashlar osztja meg az általad említett „kuckóját” velem (hehe). Az ő szüleinél lakunk egy budafoki családiházban. Én tősgyökeres panelgyerek vagyok, úgyhogy folyamatosan tanulok számomra nem egyértelmű dolgokat: fűnyírás, tűzrakás, ilyesmi. És rájöttem, hogy léteznek olyan mérhetetlen nagy pókok, amik a nyolcadik emeletre csak teherlifttel tudnának feljönni, de ez másik történet :)

Nagyon a személyes részekbe nem mennék bele, szóval lépjünk a mai főbb témánkra, az Otherworldre (későbbiekben OW). Mikor fogant meg az oldal ötlete, illetve hányan voltatok alapító tagok?

 

Az oldal ötlete fokozatosan fogant meg bennem és Ashlarban. Kezdetben azért sokmindennek össze kellett állnia, főleg fejben és itt elsősorban az én fejemre gondolok. Tudnom kellett mit akarok, azon túlmenően, hogy saját lapot. Az addigi próbálkozások nem jöttek be, pedig akkor már több helyen írtam. A legbüszkébb a Cinema mozimagazinnál eltöltött három hónapomra vagyok. Ott kóstoltam bele a nagybetűs írásba és dolgozhattam együtt egy remek főszerkesztővel! Utána hírszerkesztője voltam a Gamestar egy szárnypróbálgatásának, a GamePronak, onnan kerültem át a BestGamesbe, majd a GamePressbe, utána elegem lett és a folyamatos problémákból és úgy éreztem, hogy itt az ideje megállni a saját lábamon.
Amikor az emberben (vagy legalábbis bennem) megszületik egy ilyen döntés, a legkevésbé kommersz, tucatmagazint akar létrehozni. Az én célom az volt, hogy megszülessen Magyarország első őszinte, személyes hangvételü magazinja, ami nem egy képzelt piedesztáról osztja az észt, hanem sokkal inkább olyan, mintha két haver egy sör mellett beszélgetne. Az ehhez szükséges eszközök (a pontozás kiiktatása, a videókritikák megjelenése, a névválasztás) utána már lényegében adták magukat.

Hogy működött a szerkesztők felvétele? Volt az oldalnak tagfelvétele?

A legtöbb szerkesztő még a GamePress időkből tartott velem, amiért nem tudok elég hálás lenni Nekik. Ha ők nincsenek, főleg Peffy, aki gyakorlatilag napi szinten biztosította és biztosítja a mai napig az OtherWorld.hu Élménymagazin híreit, nagy eséllyel már indulás után nem sokkal lehúztuk volna a rolót. Ez a stáb ennyi idő után nyílván rotálódik és ez főleg a régebbi tagokat szokta veszélyeztetni. Az évekkel változnak prioritások, az érdeklődési kör, ezt a bulit pedig nem lehet fél gőzzel csinálni.

Tacklet például egy olyan OW szerkesztő (Acid) ajánlotta be a laphoz, aki ma már nem a stáb tagja. A tagfelvétel amúgy nálunk elég sajátosan zajlik, én minden emberrel szeretek elbeszélgetni, megismerni az illetőt, ha lehet egy sör mellett. Az én felfogásom, hogy jó szakember ezer van, de jó ember kevés. És nekem ez utóbbi fontosabb az Élménymagazinban. Persze az sem baj, ha tudja, hogy az Xbox Microsoft termék :)

Sok sajtóvetítésre kapunk meghívót, ahol néha bele lehet futni „hazai celebekbe” is. Ezt mindenki maga döntse el mennyire áldás, vagy átok, én zömmel bocsánatot szoktam kérni érte a szerkesztőimtől. De kérdésedre válaszolva általában feldobom a kérdést, hogy ki tud elmenni a vetítésre, és Chikánó, vagy freddyD lecsap rá – vagy nem. A dolog elég rizikós, lévén ezek a bemutatók zömmel délelőtt 10:00 körül vannak és ha dolgozik valaki elég körülményes kivitelezni, ezért is apadtak ki mostanában a filmcikkeink, nem azért mert bezárják előttünk az ajtókat.

Az meg, hogy az OtherWorld.hu sikeres lenne, nos, az mindenképpen szakmai siker, hogy a partnereink komolyan vesznek minket, bár vannak, akik felhúzzák a szemöldöküket, hogyha azt mondjuk, hogy ne számítsanak előreborítékolt, tömjénfüstös fogadtatásra. Az, hogy ilyen hozzáállással, ilyen gazdasági helyzetben, változatlanul támogatnak minket, mindenképpen siker egy olyan hobbilapnak, mint mi.

Az Otherworld egy elég komoly és nézett portállá nőtte ki magát. Volt már, hogy az élő felvételek után felismertek az utcán? (OW Tábor most nem számít)

 

Két alkalmat tudok visszaidézni. Egyszer azt hiszem talán a budaörsi Auchan egyik boltjában ismert fel egy srác, egy másik alkalommal pedig a WestEnd mozibejáratánál. Mindkét alkalommal iszonyú zavarban voltam, bevallom, amikor megkerestél a Theo’s blog nevében, akkor is :)

Gondolom hasonló helyzet a játékokkal. A magyarországi terjesztőktől kapjátok a játékokat vagy voltak már egyéb megkeresések is?

A legtöbb hazai disztribútorral jó a viszonyunk és hálás vagyok nekik ezért. Van persze egy-kettő, akik nem igazán bírják a kritikát, de nem fogom elsírni magam miattuk, mert max megvesszük a játékot zsebpénzből. Amúgy van pár cég, akiknek a termékeit hivatalosan nem teríti itthon senki, például a Konami játékokat. Tehát nekünk mindenképpen le kellett nyelnünk a békát, hogy bizony lesz alkalom, amikor a zsebünkbe kell nyúlni. Persze lepaktálhatnánk egy bolttal is, de nekik meg hatványozottan az az érdekük, hogy ne húzzunk le egy-egy játékot, én meg elég rosszul viselem, ha megmondják mit csináljak :)

Arról nem is beszélve, hogyha a játék tulajdonosának (tágabb értelemben a forgalmazójának) nem érdeke, hogy a terméke nyílvánosságot kapjon, én nem fogom törni magam egy tiszteletpéldányért, inkább megveszem, legfeljebb rosszabb szájízzel ülök le elé tesztelni, de mondom, hálistennek a legtöbb, fontosabb forgalmazóval jóban vagyunk.

Abban követjük a hazai sajtó példáját: fordítunk. Néha jön egy-egy sajtólevél a szokott csatornákon, de zömmel mire megszületik a magyar fordítás és tördelés már publikáluk egy külföldi portál alapján. A filmes hírekkel is ez van egyébként.

Nyáron volt OW tábor, aminél ismét láthattuk, hogy különböző felajánlások alapján tudtatok programokat biztosítani. Ennyire jó kapcsolatot tartotok a terjesztőkkel, vagy ők is a reklámkampány részeként tekintettek az OW Táborra?

Furcsa kísérlet volt az OW tábor, amiről kevesen tudják, hogy mennyi stresszel járt és szó szerint az utolsó napig kétséges volt, hogy meg tudjuk-e tartani? Két célunk volt vele. Egyrészt bebizonyítani, hogy szinvonalas rendezvényt nem csak horribilis összegekért lehet megtartani, másrészt, hogy testközelivé tegyük az Élménymagazin esszenciáját. Ehhez sok partnerre volt szükségünk. Elég nehéz úgy tárgyalni valakivel, hogy többszázezer forint értékű cuccokat adjanak olyan lapnak, amelyik korábban még semmilyen rendezvényt nem tartott. Totál lutri volt az egész, de pont emiatt pofátlanul bementünk mindenhova, mondván valaki csak ráharap.

Az OtherWorld első Élménytábora rendkívül jól sikerült, nagyon jól éreztük magunkat és a célt, amit kitűztünk, maradéktalanul tudtuk teljesíteni. Bebizonyítottuk, hogy egy lap lehetőségei nem érnek ott véget, hogy publikál cikkeket, lefoglal egy vidéki házat, a technikát meg hozzák a táborlakók. Sikernek azonban nem nevezném, főleg mert olyan mérhetetlen mínusszal zártunk, amit nem is szeretnék részletezni. Ez főleg a rutin hiánya miatt tudható be, de idén mindenképp szeretném kihozni nullszaldóra, mivel nem az a célunk, hogy ebből tollasodjunk meg. Ettől kicsit magasztosabb szándék vezérel :)

Számomra az OW olyan mintha a Gamestar vagy PC Guru netes/videós megfelelője lenne. Náluk szerkesztőségben működik a munka, ti az oldallal kapcsolatos ügyeket hogy/hol oldjátok meg?

Először is köszönöm az összehasonlítást, nagyon jól esik.
A fórum egy zárt részén, vagy chaten beszéljük meg, hogy kinek mi lenne a dolga, mondjuk pár hétre előre. Ehhez elmondom kapunk-e játékokat / sajtópasszt a vetítésre és ennek tudatában megy tovább a gépezet. Akkor van gáz, ha ezek nincsenek. Nyílván a szerkesztőim homlokához nem tarthatok fegyvert, hogy vedd meg a játékot / mozijegyet. Ilyenkor tudomásulveszem, hogy bizonytalan a teszt megszületése. Főleg mivel mindenki önszorgalomból csinálja az Otherworldöt, magyarul rajongásból ... a lehetőség a fizetségük, hogy ingyen jutnak el ide-oda, vagy kapnak ezt-azt. Ezért önmagában hálás vagyok, röhejes lenne, ha ezért még extra elvárásokat is támasztanék a srácok felé.

…ha már megemlítettük őket, mi a véleményed az előző két magazinról?

Szinte a kezdetek óta megvannak, elképzelhetetlen tapasztalati- és ismereti tőkével rendelkező magazinok. Azonban pont emiatt mindettőt én személyszerint öregnek, fásultnak látom. Nem is annyira az életkorát, inkább a felfogását tekintve. Ragaszkodnak a bevett formulákhoz, nem mernek újítani. Néha átlapozok egy-egy számot, de inkább online magazinokat szoktam olvasni, ha játék hírek érdekelnek és abból sem őket.

 

Ashlarral :)

Igazából Tacklelel és a programozónkkal, Shanyival. Velük már nem is annyira szakmai a kapcsolatunk, egy kicsit több annál. Talán nevezhetem őket a barátaimnak...

Mi volt, szerinted az oldalatok legemlékezetesebb eseménye?

Ph, talán a tábor, az tényleg vízválasztó volt, mert rengeteget kockáztattunk. Úgy képzeld el, hogy szabad volt az alkoholfogyasztás, 14-31 közötti korosztály volt jelen és volt a közelben medence ... ezt add össze J Volt bennünk para, nem is kevés, erre még jöttek a szervezési gondok, az anyagi problémák és ez kiélezte a feszültségeket a szerkesztőségen belül is. Néha úgy éreztem tényleg nem sokon múlik az, hogy valóban minden, de tényleg minden boruljon. A másik a PS Move / Guitar Hero Warriors of Rock launch partynk volt, ami azzal végződött, hogy a kommunikációs emberünktől, gyakorlatilag megváltunk. Szóval ... kíváncsian várom mit tartogat a 2011-es tábor előszele J

Emellett dőreség lenne megfeledkezni a videójátékipar egyik legszimpatikusabb hazai grafikusával, Phelánnal készült podcastünkről, ami az Otherworld részéről lezárta a konzolháborúként aposztrofált acsarkodást. Ez egy komoly eredmény volt, hiszen, míg más magazinoknál még mindig öli egymást az Xbox360-PS3 keménymag, nálunk ez elült annak ellenére, hogy az ilyen civakodások nagyon jót tesznek a lap nézettségi adatainak.

Az oldalatoknak rengeteg kommentezője van. Van, akit személyesen ismersz vagy találkoztál vele?

Vannak páran, igen, de főleg a táborban, vagy a launch partyn találkoztunk, minthogy más lehetőségem erre nem volt. Van pár ismerősöm aki szokott néha az OW-re, vagy a Gorefestre kommentelni, de csak ritkán.

Ez így nagyon fekete-fehér. Játékra szerintem csak konzol. Miért? Mert lusta vagyok és mert én olyan furcsa szerzet vagyok, hogy nem élvezem, ha egy játék szórakozik velem. Valamiért szerintem ennek fordítva kéne működnie. Nem akarok árnyékfelbontással, shaderekkel, anti-aliasinggal, meg más-, számomra értelmezhetetlen dolgokkal bíbelődni. Az meg, hogy valaki arra veri a nyálát, hogy a 22”-os képernyőjén 720p helyett imax felbontásban játszik, lelke rajta.

Szerintem ez éppen annyira evidens, mintha valaki azzal érvelne min jobb Photoshoppolni, konzolon, vagy PC-n?

Az első gépem egy 386-os volt, még vmikor általánosban.

Egyszer egy pszichológustól hallottam, hogy a legelemibb ösztönünk a félelem, ezért a legelső emlékünk is ehhez kötődik. Nem tudom, hogy ezért, vagy más miatt, de a videójátékok iránti rajongásom meghatározó pillanata volt az Alone in the Dark. Egy általános iskolás osztálytársamnál játszottam vele (Rékasi Attila, ma ő a Subscribe dobosa) és lenyűgözött. Ma már megmosolyogtató az a szabadszemmel is összeszámolható poligon mennyiség amiből Edward Carnby magánnyomozó áll, de akkor az a látvány és játékmenet elképesztő volt.

Az én belépésem a konzolok világába ezzel a generációval kezdődött, mint szerintem sokaknak, bár azóta beszereztem egy PS2-t is. Ez nekem egyébként a teszteknél sokszor hivatkozási alap is. Ez egy új generáció, új játékosokkal. Egy olyan jelen generációs folytatás, ami feltételezi az előismeretet ne csodálkozzon ha nem fogja elnyerni a tetszésemet, pláne úgy, hogy például a Metal Gear Solid 4 remekül áthidalta ezt a generációs problémát, sok-sok flashback-kel.

Egyébként volt nekem otthon NES-em is, tudod, az a kazettás szörnyűség, de akkor nagyon jól szórakoztunk vele. Csoda volt, nem tudom végül mi lett vele.

Van, amit igen, van amit nem. Utóbbi esetben „elajándékozom”, elcserélem őket. Mostanában merült fel egyébként opcióként, hogy a kevésbé sziporkázó darabok is maradjanak meg, lévén táborban jól jöhetnek. A FIFA játékokat én például sosem szerettem, de tavaly félelmetesen jól szórakoztak vele a srácok, sőt a lányok is.

Kettő olyan játék volt, amitől majdnem falhoz csaptam a kontrollert. Az egyik a Dante’s Inferno volt, amit szerintem alacsony vérnyomású emberek agyvérzéses fatalityjéhez készítettek. A másik pedig a Castlevania Lords of Shadow volt, ami valami olyan mérhetetlenül nehéz lett, hogy valahol az elején le is tettem a kontrollert. Az a baj, hogy ilyen játékokhoz túl drága az időm és ha valamelyik cím tudatosan elkezdi zabálni azt, akkor nagyon bosszús leszek.

Legjobb játék? A Gears of War 2, Mass Effect 1-2, Uncharted 1-2. Utána nagyon hosszú szünet

Volt olyan pillanat egy játék során, amit biztos, hogy még jó darabig nem felejtesz el?

Több olyan játék volt, ami komoly hatást ért el nálam. Az egyik ilyen a Mass Effect 2 záró képsora volt, de mondhatnám a Metal Gear Solid 4 szívbemarkoló fináléját, az Unchated- és a Gears of War-sorozat szinte minden pillanatát, a Fahrenheit-történetét, az első Bioshock hangulatát, vagy a Silent Hill 2-t, ami gyakorlatilag a műfaj fekete doboza lehetne.

 

Ha nem az OW-re hegesztek cikket nem nagyon szoktam játszani. Tacklenek megvan az első Rock Band (két gitár, dob, mikron) és az valami frenetikus, azt bármikor, ha esik, ha fúj. Ilyenkor előbújik az elfeledett rocker az emberből és átadja magát az élménynek. A ritmusjátékok szerintem egy örökzöld műfaj!

Egy kis kitekintés a filmekre. Melyik volt a legjobb film, amit láttál?

 

Hálistennek sok jó filmet láttam. Legutóbb pont a Toy Story 3-at. Minden alkalommal főt hajtok a Pixar előtt, akik szerintem legalább olyan úttörő munkát végeznek, mint anno a Disney. A teljesség igénye nélkül nagy hatást gyakorolt rám a Faun labirintusa, a Requiem egy álomért, az Őslakó, a Forrás, vagy éppen az új Batman-filmek. Vígjátékban pedig pillanatnyilag a Zack és Miri pornót forgat az abszolút favorit.

…és a legrosszabb?

Ezeket is célzottan keresem és zömmel erre tartom fenn a Gorefestet. Sok rossz film futott át a kezem alatt, bár tény, hogy ezek között is akadtak nagyon kellemes meglepetések (pl. Lélekszám 436). Nehéz lenne abszolút mélypontot kiemelni, de talán a Stacy című 2001-es japán horror volt az, amit végig sem bírtam nézni annyira hervasztó volt.

A legrosszabb mozis élményem amikor egy haverommal sorban álltunk, hogy bejussunk a Túl a barátságon vetítésére. A pénztáros kislány furcsán nézett, a film után megtudtam miért 

Volt, de hálistennek nem sajtóvetítés. A Blueberry – a fejvadász, a hátsó sorban ültem és bealudtam, mint a szél. Kezdetben pedig olyan film is volt, amiről kimetünk a francba. Az első, vagy a második Karib-tenger kalózainál jött el az a pillanat, amikor felálltunk a barátommal és azt mondtuk, hogy inkább sörözzünk, mert ez a film egy lapát földet sem ér.

 

Nem, de olyan volt, hogy komplett videók szálltak el a szerverről, mint legutóbb például az Obscure 2 a Retroworldből. Kezdetben ez nagyon felhúzott, de lassan megszokom, hogy minket az ág is húz. Persze, ha mondjuk az táborra jelentkezők adatbázisa szállna el menthetetlenül, akkor szerintem belőlem is előbújna az állat.

Számodra mennyi idő egy „Zoly bemutató” elkészítése?

Kábé egy hét. Ebben benne van amíg végigjátszom, megírom a szöveget, felmondom, lerögzítem az anyagot, megvágom, publikálom. A dolog változhat annak függvényében, hogy éppen mit tesztelek? A filmkritikák egy nap alatt megvannak, mert ott csak a trailer kell és pár kép. A játéknál már húzósabb a dolog ... van amikor menet közben zajlik a rögzítés, de például a Force Unleashed II esetében, ahol az egész játék újrajátszható 3-4 óra alatt, egyszer kijátszom, majd újra – csak akkor megy a rögzítés.

A kritika hangvételének mindig igazodnia kell a tárgyához. Egy rossz játékról nem beszélhetek kezdetben úgy, mintha a világ legjobbja lenne, hogy végül porba rántsam, mert a nézőt elbizonytalanítja, hogy végülis a játék jó, vagy rossz? Egyebek között ezért szűntettem meg a pontozás / százalékolás rendszerét is, mert egy 6 / 60%-os játék, most jó vagy rossz? A cikk során tudnod kell mit akarsz kihozni belőle, tudnod kell mennyi humort akarsz belecsempészni, mire akarsz fókuszálni? Horrornál például nehéz megkerülni a hangulatot. Nálam egy 2-300 megabájtos végtermék elkészítéséhez kábé 50 GB-nyi HD videó készül.

Nem igazán, leginkább csak akkor, ha például freddyD ajánl valakit, hogy „hú, ez a srác tényleg jó”. A RosszPCJatekokat szoktam nézni, sajnos azt is egyre ritkábban. Egyébként örülök, hogy van a Rossz PC Junior, mert az emberek próbálkoznak és ez jó.

Egy számomra még fontos kérdés, hogy, hogy állsz a zenével? Milyen stílust szeretsz?

Változó. A Tron Örökség betétdalától kezdve a Dimmu Borgirig bármi. Azért zömmel a metál zenék azok, amik utat találnak hozzám, de egyre kevesebb új zenekarral foglalkozom, főleg azért, mert egyre kevesebb az új ötlet. Futószalagon jönnek ki az eldobható műanyagzenekarok és akikben lenne is valamennyi spiritusz azok is a műanyag társaik sikerére ácsingózva fapados zenéket kalapálnak össze. A másik véglet, hogy egyesek összekeverik a zenét a zajjal. Amit szeretek az a Muse, Volbeat, az új Dimmu szerintem nagyon jó lett, Soulfy, Deathstars, Dark Funeral és néhány Amy Macdonald dal. Szóval elég eklektikus 

Nem.